No title

Az élet valamiféle akadálypálya, és azt hiszem csak néhány embernek adatik meg, hogy gondatlanul szökkenjen át a gáton.Én vagyok az, aki fut fut fut,és az akadály előtt megáll gondolkodni (sajnos), míg más szalad tovább.Nem sok ilyen embert ismerek, azt hiszem egyet.

Épp egy könyvet olvasok a napokban , ahol a hősnő ott hagy csapot s papot és nekivág a nagyvilágnak, mert elege volt abból hogy az elvárásoknak éljen.Ezt úgy teszi meg , hogy az egyik napról a másikba nyakába veszi a világot, hogy megtalálja önmagát. Hogy akarunk rátalálni , a nagy Ő re ha magunkat se találjuk?
Felteszi magának a kérdést, mihez lenne kedved? Mire azt válaszolja, hogy ő most beiratkozik egy nyelvtanfolyamra. És akkor jönnek a külső hatások természetesen, hogy minek az neki, felejtse el, felesleges satöbbi satöbbi.Nos, a helyzet az, hogy azért kell neki, hogy boldog legyen valamitől, hogy úgy éljen ahogy neki tetszik.Mert, nem másoktól kell várni a boldogságot, hanem magunktól, vagyis magunk kell hogy behozzuk az életünkbe.
Én például szívesen beiratkoznék egy történelem tanfolyamra ha lenne ilyen, vagy irodalom tanfolyamra, vagy kertészkednék.
Szerintem mindenkinek meg van a lehetősége hogy megtalálja önmagát, csak van akit ez nem foglalkoztat.Nem érzi fontosságát.Megelégszik azzal, hogy másokhoz idomul, mondjuk mindig az adott párjához.Emlékeztek Julia Robertsre az Oltári nőben.. amikor nem tudja eldönteni, hogy a tojás melyik verzióját kedveli?A rántottát, a tükörtojást, vagy a kemény tojást?Az én könyvemben a hősnőt azzal vádolják meg, hogy Davidesedik, vagy Brianosodik.

Persze, kell ehhez némi bátorság is,hogy nem féljünk elrugaszkodni a biztostól.

Én hogy találom meg magam..ez aggaszt a legjobban.Az érdekel elsősorban , hogyan látnak mások.Ez nagyon, mert arra gondolok sokszor téves következtetések vonnak le rólam.Előfordult, hogy utólag vallotta be valaki, hogy azt hitte én fenn hordom az orrom.. s mikor megismert kiderült, hogy nem.gimiben, ugyanez volt és meg akartak verni.De ezt három év után tudtam meg..hogy addig veszélyben forgott az életem. Baj van az emberekkel, velem is..hogy megítélik a másikat valami alapján a mi a felszín..
Épp ezért kíváncsivá tesz, ki milyennek lát.

Önismereti tréning.- na persze.

-Főleg azoknak akiknek semmi közük ehhez.

azok a történések életünkben, amik oda juttattak ahol most épp vagyunk, úgy ahogyan.
művészek akik hatással voltak a személyiségemre.egész kis koromtól fogva a zenei ízlésemet meghatározta axl rose, bár, akkor még fogalmam nem volt róla, hogy miről énekel.mostanra úgy hiszem , hogy a huszonegyedik század zenészeinek már nincs sok mondanivalója.hm, vagy csak én gondolom rosszul.szerintem, egy embert meghatároz, hogy milyen zenékben van otthon. ez olyan mint, hogy megnézem a fürdőszobát, meg mondom ki vagy. bár én nem nézek fürdőszobákat.
woody allen. nem tartom magam olyan szkeptikusnak, és pesszimistának mint ő, és távol állnak tőlem a halállal foglalkozó gondolatok.nem kimondottan egy férfiideál, de van benne mégis valami, amivel férfiasnak tűnik a szememben.talán a kisugárzása lesz. esetlen a szemünkben, és néha megjátssza a hülyét..de nem az.csak az fáj az embereknek, hogy nem áll be a sorba, vagy hogy nem hajt arra hogy nők ezrei omoljanak a lába elé, esetleg , hogy a 100 legszebb férfi egyikeként tartsák számon.persze mindenkinek más az értékrendje. hát nekem is:) nem kifejezetten kedvelem azokat a felkapott embereket akiket ránk erőltetnek a filmszalagokról, avagy a kottákról.